Bemutatkozás
Az 1993-ban alapított Héliosz Vagyonkezelő Kft beolvadásával 2001. február 5-én létrejött a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft, melynek alapítója Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata.
A Kft megalapításának célja, egy olyan önkormányzati tulajdonban lévő szervezet kialakítása volt, mely nagyfokú odafigyeléssel és szakértelemmel látja el a városi tulajdon feletti felügyeletet, gondoskodik az ingatlanok kezeléséről, hasznosításáról. Ezt az alapvetőfunkcióját máig megőrizte a vállalkozás. A kezelése alá tartozó üzlethelyiségek és egyéb üzleti célra hasznosítható ingatlanok, raktárak, garázsok bérbeadása kiemelt helyet foglal el a vállalkozás életében. Ezek hasznosításával és állagának megóvásával a Kft nagyban hozzájárul szinte valamennyi társadalmi szereplő mindennapjainak megkönnyítéséhez, az üzleti élet fellendítéséhez.
A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. a város vezetésével és a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodájával együttműködve gondoskodik a város szociális és költség alapú bérlakásainak kiadásáról, állagának megóvásáról, a rászorulók lakáshoz segítéséről. A megüresedő lakásokat pályáztatás útján igyekeznek a legrászorultabbak részére bérbe adni.
A vállalkozás feladatai közé tartozik továbbá három gyermektábor és két nyaraló kezelése, melyekről részletesen a honlap további oldalain olvashatnak.
Az utóbbi néhány évben leginkább az újonnan a Kft kezelésébe került ingatlanok felújítása, modernizálása valósult meg, melyet részben önerőből, részben pályázati forrásokból finanszírozott a vállalkozás. Emellett természetesen valamennyi további ingatlan karbantartása is folyamatosan zajlik.
A Kft jövőbeli tervei között is szerepel a kínálkozó pályázati lehetőségek minél teljesebb mértékű kihasználása, gondolva itt elsősorban a lakásépítési, szálláshely-fejlesztési lehetőségekre, illetve a következő évekre tervezett város rehabilitáció és egyéb városfejlesztések kapcsán kialakításra kerülő üzlethelyiség, mélygarázs, parkolóház feletti vagyonkezelői, üzemeltetői tisztség ellátására.
A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. adatai:
Név: | Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. |
Ügyvezető igazgató: | Bartal Zoltán |
Cégjegyzékszám: | 1709001815 |
Adószám: | 11283120-2-17 |
Székhely: | 7100 Szekszárd, Bezerédj I. u. 2. |
Közérdekű adatok
A 2009. évi CXXII. törvény 2.§ (1) – (2) bek. alapján közzététel:
A 2009. évi CXXII. törvény 2.§ (3) – (4) bek. alapján közzététel:
- A köztulajdonban álló gazdasági társasági takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. 2.§.(3)-(4) bekezdése alapján 2014.12.31.
- A köztulajdonban álló gazdasági társasági takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. 2.§.(3)-(4) bekezdése alapján 2015.12.31.
- A köztulajdonban álló gazdasági társasági takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. 2.§.(3)-(4) bekezdése alapján 2016.12.31.
- A köztulajdonban álló gazdasági társasági takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. 2.§.(3)-(4) bekezdése alapján 2017.12.31.
- A köztulajdonban álló gazdasági társasági takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. 2.§.(3)-(4) bekezdése alapján 2018.12.31.
- A köztulajdonban álló gazdasági társasági takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. 2.§.(3)-(4) bekezdése alapján 2019.12.31.
Közzététel:
- Fenntartott adatbázisok
- Közadatok újrahasznosítására vonatkozó jogorvoslati tájékoztatás
- Közérdekű adatok megismerésére irányuló igény intézésének rendje
- SZMSZ
- Adatvédelmi Szabályzat
- Felettes felügyeleti szervek
- Alaptevékenységet meghatározó jogszabályok
Adatvédelmi tisztviselő
Molnár és Karner Ügyvédi Iroda
E-mail: molnarkarner@t-online.hu
Telefon: 06 74 510 114
Közbeszerzés:
Foglalkoztatotti adatok:
Beszámolók:
Szervezet felépítése
1.1.1 Elérhetőségi adatok
Hivatalos név | Szekszárdi Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság |
Székhely | 7100 Szekszárd, Bezerédj u. 2. |
Postacím | 7100 Szekszárd, Bezerédj u. 2. |
Telefonszám | 74/510-422 |
Faxszám | 74/319-468 |
ugyfelszolgalat@vagyonkezelokft.hu | |
Honlap | https://www.vagyonkezelokft.hu/ |
Ügyfélszolgálat elérhetősége | Telefon: 74/510-422 Fax: 74/319-468 Cím: 7100 Szekszárd, Bezerédj u. 2. |
Az ügyfélszolgálati vezető neve | Kapcsolat |
Az ügyfélfogadás rendje | Hétfő és szerda: 800-1200, 1300-1500 |
Ügyfélszolgálat(pénztár) nyitva tartás | Hétfő-csütörtök 730-1200, 1230-1530 Péntek: 730-1330 |
1.1.2 Szervezeti struktúra
1.1.3 A szervezet vezetői, szervezeti egységek vezetői és elérhetőségeik
Bartal Zoltán – ügyvezető igazgató | Telefon: 74/510-422 Email: bartal@vagyonkezelokft.hu |
Ladányi Roland – ügyvezetőigazgató -helyettes | Telefon: 74/510-422 Email: ladanyi@vagyonkezelokft.hu |
Wingert Róbert – pénzügyi- gazdasági vezető | Telefon: 74/510-422 Email: wingert@vagyonkezelokft.hu |
Vaszari Ildikó – titkárnő, ingatlankezelési ügyintéző | Telefon: 74/510-422 (1-es mellék) |
Szűcsné Majsai Ildikó – ügyfélszolgálati főmunkatárs | Telefon: 74/510-422 (2-es mellék) |
Károlyi Kálmán – parkolási csoportvezető | Telefon: 74/510-422 (5-ös mellék) Email: parkolas@vagyonkezelokft.hu |
Kiss János – ingatlanhasznosítási főmunkatárs
| Telefon: 74/510-422 |
Molnár András – Garay Élménypince -üzletvezető
| Telefon: 74/510-422 (4-es mellék) Telefon: 20/296-7545 |
Munkácsi Sándor – piac-, vásárfelügyelő | Telefon: 20/772-9051 Telefon: 20/383-8377 |
1.2 A felügyelt költségvetési szervek
A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek hivatalos neve, székhelye, elérhetősége | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek honlapjának URL-je | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége, ügyfélfogadásának rendje | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
1.3. Gazdálkodó szervezetek
Azon gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége, amelyek a közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában állnak, illetve amelyek felett közvetlen irányítással rendelkezik | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetek tevékenységi körének leírása | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetek képviselőjének neve | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetekben a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
1.4. Közalapítványok
Azon közalapítványok neve, amelyeket a közfeladatot ellátó szerv alapított, amelyek alapítói jogát ő gyakorolja | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A fentiek szerinti közalapítványok székhelye | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A fentiek szerinti közalapítványok kezelő szerve tagjainak felsorolása | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
1.5. Lapok
A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok szerkesztőségének és kiadójának neve és elérhetősége | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok főszerkesztőjének a neve | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
1.6. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címe | Felügyeleti szervek |
A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége, ügyfélfogadásának rendje | Felügyeleti szervek |
1.7. Költségvetési szervek
A közfeladatot ellátó szerv által alapított költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata, működési engedélye | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |
A költségvetési szerv vezetője, honlapjának elérhetősége | A Társaságra nézve nem releváns / nem értelmezhető |